Fekvése, megközelíthetősége, lélekszáma, területe:

Tahitótfalu a Dunakanyarban, a Szentendrei-Duna híddal összekötött két partján helyezkedik el. Az egykori Tahi a Szentendrei-Duna jobb partján, az egykori Tótfalu pedig a Szentendrei-szigeten fekszik. Távolsága Budapesttől 30 km, Szentendrétől 10 km, Visegrádtól 12 km, Esztergomtól 35 km, Váctól 4 km.
Megközelíthető hajóval a Szentendrei-Dunán, révvel a Váci Dunán, közúton Szentendre és Visegrád felől a 11-es főúton.
Lélekszáma 5496 fő (2001), belterülete: 351 ha, külterülete: 3570 ha.

A helység története:

A község 500-600 m magas hegyek, homokdombok, síkság és vizek találkozásánál terül el. Jó adottságai következtében évezredek óta lakott hely. A legkorábbi régészeti leletek 5000 évesek. Több római emlék, őrtorony romja is előkerült pl. Váci-rév (burgus), a pannóniai limes maradványaként.
Tahitótfalu területe már a honfoglalástól a népünk nevét adó Megyer törzs szálláshelyéhez tartozott (szomszéd falu: Pócsmegyer). 7 falu nyomai kerültek elő a község határában, ezek nevét dűlőnevek őrzik (pl. Szentpéter, Torda, Szentgyörgy). Tótfalu első okleveles említése 1439-ből ismert, Tahi pedig már az 1400-es években Tótfalu pusztájaként szerepel.
Tótfalu nevét első királyaink által idetelepített szlavóniai (tót) telepesektől kaphatta, hasonlóan Kisoroszihoz, Nagyoroszihoz. A honfoglalás után első birtokosai a Szentendrei-sziget korábbi nevét is adó Rosd nemzetség tagjai voltak. Később a koronauralom része lett. Tótfalu a török időket Pest megye egyik legnépesebb falujaként vészelte át. Valószínűleg már ezekben az időkben települtek ide protestánsok, kihasználva a sziget ezzártságát. A XVI. századtól vannak írott emlékei a református gyülekezetnek. A török idők után 1659-től 1766-ig Tótfalu a Zichy család tulajdona volt, majd visszakerült a kincstárhoz.
Tahi a Thah nemzetség tulajdona lett a honfoglalás után. A Rosd nemzetség sarja, Domokos már 1221-ben Thah-ban lakott, mint királyi pristaldus (hatóság előtt hivatalosan megbízható tanúságot tevő személy), így 1237-ben hivatalosan is beiktatták a szigetet a nemzetség tulajdonába (Pristaldum Dionisium de Toh de genere Rosd).
Címere Tótfalu XVII. századi viaszpecsétjéről készült. Fő információként a koronauralomhoz való tartozás olvasható le róla. Tahitótfalu mai nevét 1900-ban kapta. A magyar helységnevek általános rendezése során került Tahi puszta neve Tótfalu elé.
A falu lakóinak fontos megélhetési forrása, szinte napjainkig a mezőgazdaság. Évszázadokig nagyhírű szőlőültetvények is díszlettek Tahi déli kitettségű domboldalain. Emlékét hatalmas - XV. századi részeket is tartalmazó - téglából épült dézsmapince és foghíjas pincesor őrzi. Korabeli dokumentum még a Nemzeti Galériában található, a Cauzi Ágost által 1859-ben készült Szüret Tahiban című festmény.
Az első magyarországi gazdasági kiállításon 1857-ben tehi borok is nyertek díjat. Egy 1877-ból származó forrás így számol be a Tahiban termelt borról: "Tahi puszta messzebb vidéken is méltán régi jó hírt érdemlő fehér bort termeszt. Új korában ez a bor nyers és savanyú, de jó pincéiben, s jó kezelés mellett annál kedvesebbé válik négy-, ötévi érés után."
Ám az 1880 nyarán kezdődő filoxérajárvány kipusztította a szőlőt néhány év leforgása alatt az egész vidéken. Helyét a földieper foglalta el, amely a mai napig meghatározó terménye Tahitótfalunak. Budapest a biztos piac, ahová kezdetben "kofahajókon" a Dunán került beszállításra az eper.
A Duna nemcsak biztonságos menedéket, szállítási utat, vízi malmok meghajtását, mosási, halászati lehetőséget biztosított, de sokszor árvízeket, károkat is okozott a falu lakóinak. ĺrott, jelzett nyoma van a "pesti" árvízként ismert 1838-as, a virágvasárnapi 1940-es "jeges" árnak, valamint az 1954-es és a legnagyobb 1965-ös "zöld" árnak.
A Dunának köszönhető még az Európában egyedülállóan jó minőségű ivóvizet adó szigeti vízbázis, amely Budapest és környékének vízellátását szolgálja. A község részben a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén fekszik.
A festői környezet, a gyáripar hiányában még egészséges természet jó körülményeket biztosítanak az üdüléshez, pihenéshez. Ezt fölfedezve a múlt század elejétől néhányan pl. Pollack Mihály (a Magyar Nemzeti Múzeum építésze), majd a XX. század elején többen pl. Gombaszögi Frida színésznő, végül az 1960-as évektől pedig tömegesen építettek - főként budapestiek - nyararókat Tahitótfaluban.
Tahiban sok vállalati üdülő is működött, és néhány működik még ma is. Egyházi létesítményként baptista tábor, református üdülő és konferenciaközpont, valamint római katolikus lelkiségi központ is szolgálja a hitéletet és a pihenést egyaránt.


Rendezvények:

Júniusban Eperfesztivált rendeznek a településen. A hagyományos búcsúra pedig augusztus 20-án kerül sor évenként.

A Tahitótfaluba látogatókat panziók, kempingek és egyéb vendéglátóhelyek fogadják.
A szabadidős tevékenységeknek jó teret ad a Duna és Szentendre - Visegrádi hegység védelem alatt álló erdői. Természetvédelmi terület található a szigeten is.

Túrák:

Tahiból szép kirándulásokat tehetünk a Visegrádi-hegységben. Az Ugró-patak völgyéből a Hétvályú-forráson át lehet elérni a nevezetes kilátóhelyre, a Vörös-kőre (526 m). Innen ágaznak el azok az utak is, amelyek segítségével eljuthatunk az Öregbükk-tető 548 méter magas, hosszú gerincére, valamint a Vértes-mezőre és a Pap-rétre. Mindezek kb. félnapos túrák.

Tahitótfalu természetes élőhelyeivel, védett területeivel, a Dunával, a Dunaparttal, a hegyekkel a természetjárók, horgászok, kerékpárosok, a vízi túrázók, és az egyszerűen csak pihenni vágyók kedvelt célpontja.