DUNAKANYAR A művészek zarándokhelye

A varázslatos szépségű táj mindig is vonzotta a festőket, szobrászokat, költőket, zeneszerzőket, a XX. századra pedig a művészek valóságos Mekkájává vált a Dunakanyar. A századfordulótól napjainkig több alkotógeneráció nőtt fel e vidéken, s nem egy tagjuk világhírre is szert tett.

Vác, a zenészek városa

A város kulturális kínálatának sorában a legsikeresebbek az évente több mint tízezer látogatót vonzó zenei rendezvények. Ezek közül újabban jónéhány az évente megrendezésre kerülő Váci Világi Vigalom keretében zajlik. Több nemzetközileg is elimert zeneszerző, előadóművész, kórus és zenekar élt és működött illetve él és működik a barokk városban. A kórusok közül a legismertebb a nemzetközi hírnévre szert tett Vox Humana és Harmónia kórus, de a székesegyházi Szent Cecília kórus neve is országos ismertségű. A zenekarok között a Váci Szimfonikus Zenekar, a Musica Humana Kamarazenekar, a Váci Barokk Együttes, és a Váci Fúvószenekari Egyesület nevét érdemes megemlítenünk.

A Kossuth és Konstantin tér közé ékelt zeneiskolában Kodály-módszerrel folyó oktatás színvonala nemzetközi hírű. Vác ismert XX. századi zeneművészei, zeneszerzői közül a legjelentősebbeket érdemes névszerint is megismernünk.

Kisfaludi Pikéthy Tibor (1884-1972)

Orgonaművész, karnagy, zeneszerző, zenetanár. 1915-ben lett a váci püspöki székesegyház karnagya és orgonistája, haláláig a városban lakott. 1934-ben zeneiskolát indított. Életműve 105 opusból áll: zongora-, énekkari és orgonaművekből. Művei 80. születésnapjára egy füzetben Cantilena és Gyászzene címmel jelentek meg 1964-ben. Fő művei: Te Deum. Gyászének (1923), Orgonamuzsika (1925, bővített kiadás 1976), Missa pro pace (1934), Bach fantázia (1949), Introductio és Fuga (1960).

Maklári József (1922-1999)

Karnagy, zenetanár. 1942-től a váci Vox Humana énekkar művészeti vezetője volt. Irányítása alatt a Vox Humana nemzetközi hírű kórussá fejlődött és rendszeres résztvevője lett a hazai és különböző külhoni kórustalálkozóknak és versenyeknek is, amelyeken rendszeresen sikerrel szerepel. Munkásságáért 1967-ben Liszt-díjat kapott, majd 1975-ben Vác város fennállásának 900 éves évfordulóján elnyerte a város Pro Urbe kitüntetését. 1983-ban az Európai Kórusszövetség - EFJC - alelnökének választották. A rendszerváltozás után a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki.

Lehotka Gábor (1938-)

Orgonaművész, zeneszerző, zenetanár. Liszt Ferenc-díjas (1974), érdemes művész (1978), Év Hanglemeze díjas (1980), egyetemi tanár. Hangversenyei és lemezfelvételei révén nemzetközí hírű. Vácon született, koncertjei napjainkban is szülővárosának kedvelt zenei rendezvényei. Fő művei: Jáki mise, orgonadarabok, kórus- és kamarazenei művek.

Bogányi Gergely (1974-)

Zongoraművész. Első jelentős sikerét az 1996-os budapesti nemzetközi Liszt Ferenc Zongoraversenyen elért első helyezése jelentette, de már gyermekkorában ígéretes tehetségnek számított: hatévesen megnyert egy nyolc éven felüliek részére megrendezett versenyt. Vácott született, édesapja Bogányi Tibor is elismert karnagy és zenetanár a városban. Tizenhárom éves kora óta Finnországban él szüleivel, mindkét országot hazájának tekinti. A világ számos nagyvárosa mellett szülővárosában és a Dunakanyar településein is rendszeresen fellép. Játszott már Nagymaroson, Szobon, 1998-ban Zebegényben a Dunakanyar Zenei Hetek keretében lépett fel.

Szentendre, a képzőművészek városa

A századfordulón az európai koráramlatokat követő, jelentős festészeti iskola alakult ki Nagybányán. Mikor azonban a trianoni békeszerződés után több alkotót kitiltottak a Romániához került városból, felmerült a szükségessége egy újabb központ megalapításának. Így jött létre a hódmezővásárhelyi és a miskolci művészeti társaság 1926-ban, majd a Szentendrei Festők Társasága 1928-ban. Az itteni művészkolónia létrehozására elsőként Boromisza Tibor tett javaslatot, az 1920-as évek elején. Ő már korábban Kőröshegyen is foglalkozott hasonló gondolattal. A telep azonban csak Boromisza első elköltözése után egy évvel született meg, az egykori Pannónia telepi járványkórház üres épületeiben. Megalakulása nagyban köszönhető Jeges Ernő festőművésznek és dr. Starzsinszky László polgármesternek. A társaságot, melynek célja a nagybányai hagyományok folytatása volt, nyolcan (Réti István tanítványai) alapították: Bánovszky Miklós, Bánáti Sverák József, Heintz Henrik, Jeges Ernő, Onódi Béla, Paizs Goebel Jenő, Pándy Lajos és Rozgonyi László.

A nagy elődök nyíltan is felvállalták a telep támogatását: a művészek 1930-as, a Nemzeti Szalonban sorra került bemutatkozó kiállításán részt vett Iványi Grünwald Béla és Ferenczy Károly is (utóbbi korábban, 1889 és 1892 között Szentendrén lakott). A szolnoki iskolát ugyanezen a kiállításon Fényes Adolf képviselte. A hódmezővásárhelyi Tornyai János idős korában töltött néhány hónapot a művésztelepen.

A gyönyörű város, melynek utcái, háztetői és lakói vissza-visszaköszönnek az itt akár csak megfordult alkotók munkáin, nemcsak az elődöket vonzotta. Szentendre a mai napig a legjelentősebb képzőművészeti központ Magyarországon.
Már a festőtársaság megalakulása utáni évtizedben művészek tucatjai települnek le a városban. Országos jelentőségű alkotók, mint Kmetty János, Gráber Margit és férje, Perlrott-Csaba Vilmos, Czimra Gyula, Ilosvai Varga István, Diener Dénes Rudolf, Kántor Andor, később a visszatérő Boromisza, Ámos Imre és felesége, Anna Margit, Vajda Lajos, Hegyi György, Korniss Dezső, Szántó Piroska, Vajda Júlia. De világhírességek is töltöttek hosszabb-rövidebb időt a városban: a világszerte használt művészeti anatómiájáról híres Barcsay Jenő; Picasso barátja, Czóbel Béla és felesége, Modok Mária, valamint az utánozhatatlan keramikus, szobrász Kovács Margit, aki Gádor István és Gorka Géza mellett a XX. századi kerámiaművészet legkiemelkedőbb alakja.

Czóbel Béla (1883, Budapest - 1976, Budapest)

A világhírű festőművész egész Európát bejárta élete során, képei pedig a világ minden szegletében nagy sikerrel szerepeltek kiállításokon. Ő is Nagybányán kezdett, Iványi-Grünwald Bélánál sajátította el az alapokat, de müncheni és párizsi útjai során fokozatosan eltávolodott mesterétől, s a Fauves csoport 1905-ös tárlatán már 3 festményével szerepelt. Bár a későbbiekben is állított ki Matisse-ékkal, sajátságos czóbeli világot alakított ki, melyre a berlini expresszionizmus éppúgy hatott, mint Cézanne vagy Gauguin posztimpresszionizmusa. A művész dolgozott Párizsban, Berlinben, Hollandiában. 1925-ben Párizsba költözött. A "Nyolcak" festőcsoport alapító tagja.
Szentendrére 1936-ban látogatott először, s a városka hangulata és Modok Mária szépsége annyira rabul ejtette, hogy 1939-ben végleg itt telepedett le. A teleket majd húsz éven át Párizsban vagy Budapesten, a nyarakat Szentendrén töltik. 1945-ben a művésztelep örökös elnökévé választják. Műveit számtalan helyen (Párizs, Amszterdam, Berlin, New York, Velence, Genf, London, Tokio stb.) állították ki. Sok díjat és kitüntetést nyert el életében, halála előtt nyílt meg várdombi múzeuma a Duna-parti városban.

Szentendre díszpolgára.

Boromisza Tibor (1880, Bácsalmás - 1960, Szentendre)

Eredetileg katonatisztnek szánták, de 22 évesen mégis Ferenczy Károlynál kezdte képzőművészeti tanulmányait, amiket Nagybányán, Rómában majd Párizsban folytatott. A magyarországi neoimpresszionisták vezéralakja. Önálló magyar utat követett, a magyar táj és nép értő ábrázolója lett, a 20-as évektől kezdve rovásírással szignálta műveit.
Szentendrére 1921-ben költözött először, s rögtön kezdeményezte egy művésztelep megalakítását. Végleg 1953-ban telepedett le a városban. Ahogy Haulisch Lenke fogalmazott: "A magyar művészetet Nyugat és Kelet közé ékeltségében látta, a két világtáj gondolkodásának és művészetének ütközőpontjában. Nem kívánt nyugatepigon művészetet csinálni, sajátos mondanivalónkat kereste."

Barcsay Jenő (1900, Katona - 1988, Budapest)

"Mindig arra törekedtem, hogy minden homályos, elmosódó jelenségtől megszabaduljak, hogy képeim a kristályok tisztaságával tükrözzék a kor humánumát" - vallotta a mester, aki az 1920-as években Budapesten, Párizsban és Itáliában gyűjtötte ismereteit, melyeket több nagy sikerű munka (pl. Művészeti anatómia) mellett élőszóban is igyekezett átadni az utódoknak: generációk nőttek fel a kezei alatt a Képzőművészeti Főiskolán. Sokoldalú alkotó: a pedagógia mellett kiemelkedő grafikus, gobelintervező, de készített mozaikokat is. Festészetére leginkább a konstruktivizmus jellemző.
1929-ben fedezte fel Szentendrét, amikor a festőtársaságnak is tagja lett. 1965-ben nyaralót is vett itt. Múzeuma 1978-ban a Schartner-féle házban nyílt meg, ahol egykor az európai hírű tenorista, Stéger Xavér Ferenc is született.

Kmetty János (1889, Miskolc - 1975, Budapest)

Tanulmányait Budapesten kezdte. Ferenczy Károlynál, majd a párizsi Julian Akadémián tanult. Az 1910-es években a Kassák körül csoportosuló aktivistákhoz csatlakozik. 1924-ben kiutasítják Romániából, ezt követően sokat tartózkodik Párizsban, a kubizmust tanulmányozza. 1930-tól Szentendrén tölti a nyarakat. 1945-ben a művésztelep tagjai közé fogadja. Alapító tagja és elnöke az avantgárd törekvéseket hazánkban felkaroló Képzőművészek Új Társaságának.

Kovács Margit (1902, Győr - 1977, Budapest)

Szobrász, keramikus, Kossuth-díjas (1948), érdemes művész (1953), kiváló művész (1959). Tanulmányait 1924-ben Budapesten kezdte, Jaschik Álmosnál grafikusnak készült. A kerámiát 1926-os bécsi majd 1928-as müncheni tanulmányútján kedvelte meg. A Párizs melletti Sevres-ben kerámiagyárban is dolgozott.
Műveire egyaránt jellemző a népiesség és az expresszionizmus, fényes mázas kerámiái végtelen humanizmusról és derűről vallanak. 1974-ben kedvenc városa, Szentendre díszpolgárává avatta. A művésznő az 1960-as években fedezte fel e varázslatos városkát, ahol különösen az ortodox egyházi művészet tett rá nagy hatást.
Múzeuma a turisták zarándokhelyévé vált.

Perlrott-Csaba Vilmos (1880, Békéscsaba - 1955, Budapest)

A budapesti iparrajziskola elvégzése után először Nagybányán, majd a párizsi Julian Akadémián tanult, ahol Laurens és Matisse tanítványa volt. A Salon d`Automne 1907-es tárlatán hét képpel szerepelt a Fauve-ok termében. Tanulmányutat tett Spanyolországban, műveit kiállították Európa nagyvárosaiban (Párizs, Prága, Drezda, Hamburg, Zürich). Festészetére előbb a kubizmus, később a posztimpresszionizmus túlsúlya volt a jellemző.
Feleségével, a festőnő Gráber Margittal gyakran szerepeltek a művésztelep kiállításain, s a szomszédos Pócsmegyerről mindennapos vendégek voltak a városban.

Gorka Géza (1894, Nagytapolcsány - 1971, Budapest)

Verőcén lakott és alkotott a XX. század első felének Gádor István és Kovács Margit melletti legjelentősebb keramikusa. Munkácsy-díjas (1955), Kossuth-díjas (1963), érdemes művész (1959). Munkásságában a népművészet hagyományait ötvözte a modern formatervezés technikájával. 1923-ban költözött az akkori Nógrádverőcére, és itt rendezte be műhelyét, ahol haláláig dolgozott. Sajátos formavilágát a bonyolult felületmegmunkálás és a sokféle máztechnika különleges alkalmazása mellett a leegyszerűsített vonalvezetés jellemzi. Zománctechnikai különlegesség az általa kifejlesztett repesztett zománc, a kraklé. Lánya és unokája fejlesztették tovább művészetét. Munkáikat gyakorta mutatják be időszaki kiállításokon Gorka Géza egykori otthonában, amely ma múzeum.

Szentendre

A Szentendre ihlette művészek száma ma már száznál jóval többre tehető, s a hagyományok tovább élnek pl. az 1972-ben alakult Vajda Lajos stúdió körül, melynek kezdeményező, az új generációhoz tartozó alkotói ugyanúgy a kortárs irányzatok követését, meghonosítását tűzték ki célul, mint elődeik (beleértve a kreatív kísérletezést a művészeti ágak közötti "intertextualitással" is). Nem szakadtak el azonban a várostól sem, Szentendre továbbra is vissza-visszatérő témájuk maradt.

Esztergom, a fotográfusok városa

Bár Esztergom mindig is vonzotta az alkotókat, igazán jelentős művészeti mozgalom csak a XX. században bontakozott ki. A város zenei életét fémjelzi a világszerte bemutatkozott Monteverdi és a Balassa kórus, Baróti István orgonaművész, a kétévente megrendezésre kerülő gitárfesztivál. A képzőművészetek terén nem alakult ki olyan jelentős műhely, mint Szentendrén, de Barcsai Tibor grafikái, Tamási Péter és Andráskó István festményei, Kókay Krisztina textíliái, Kaposi Endre objektjei gyakran szerepelnek országos és nemzetközi kiállításokon.
A városban a legnagyobb hagyományai azonban a fotózásnak vannak.

Már a múlt században kiváló fényképésze volt a városnak Beszédes Sándor személyében, az első világháború idején a 26. gyalogezred lábadozó tisztjeként pedig Kertész Andor (André Kertész) töltött mintegy 3 évet a városban. Esztergomi felvételeit az életmű fontos darabjaiként tartják számon. Halála előtt egy évvel járt újra a városban, amely díszpolgárává választotta.
A század második felére kialakuló "esztergomi iskola" megteremtésében jelentős szerepe volt annak a Martsa Alajosnak, aki tízévesen, 1920-ban települt családjával az érseki városba. Gyermekkori balesete folytán adták fényképészinasnak. Gyorsan kitanulta a szakmát, bejárta az országot, majd Tunéziában dolgozott, s közben beutazta Olaszországot. Először 1937-ben nyitott fényképészműhelyt Esztergomban, s hamarosan a legkedveltebb fotós lett, aki körül valóságos klubélet alakult ki. A háború után politikai szerepet vállalt, a városi könyvtár megalapításában is közreműködött, de legfontosabb tette az volt, hogy segítette Dr. Kékessy Józsefet a fotószakkör létrehozásában. E szakkör növendékei alapították meg 1968-ban az Esztergomi Fotóklubot. A klub már 1972-ben felsőfokú alkotótábort, 1973-ban, a város 1000. születésnapján országos kiállítást szervezett. Rövid idő alatt a térség másik jelentős fényképész egyesülete, a Kocsis Iván vezette váci Dunakanyar Fotóklub (1958) mellé emelkedett. 1978 óta kétévente magas színvonalon rendezik meg a magyar experimentális fotózás fő megmérettetésének számító Esztergomi Fotóbiennálét.

A Dunakanyar irodalmi emlékhelyei

Szentendre

Szentendrén lakott a század első évtizedeiben (1906-1920) Ábrányi Emil, a korszak egyik legünnepeltebb költője. Főként műfordítóként volt jelentős: Byron Don Juanját és Rostand Cyranóját ültette át magyar nyelvre. A város szépsége Vas Istvánt is megihlette, aki feleségével, Szántó Piroskával 1956-ban költözött ide, s haláláig itt töltötte az év nagyobbik részét.

Leányfalu

Leányfalu első üdülőtulajdonosai színészek és operaénekesek voltak: Tóth Imre, a Nemzeti Színház igazgatója, Feleky Miklós, Helvey Laura mellett Alszeghy Kálmán és Székelyhidy Ferenc töltötte itt szabadidejét már a múlt században. S bár a századforduló ünnepelt festői közül Székely Bertalan és Feszty Árpád is élt itt rövid ideig, Leányfalu nem lett a képzőművészek hazája, s századunk egyik legeredetibb s legkiemelkedőbb prózaíróját, Móricz Zsigmondot is Rózsahegyi Kálmán, a neves színész csalta ide. Az írónak megtetszett a vidék, s még abban az évben (1911-ben) vett itt egy 2000 négyszögöles telket. Ezen épült fel a ház, melynek tervezésébe Kós Károly és Wigand Ede is besegített. Móricz, aki élete utolsó 5 évét itt töltötte, részt vett a helyi telepszépítő társaság munkájában is. A 70-es években többek között lányának, Móricz Virágnak, Szeberényi Lehelnek és Karinthy Ferencnek volt itt nyaralója.

Dunabogdány, Visegrád

Dunabogdány és Visegrád között a meredek hegyoldalra egy kis út kapaszkodik fel. Ma ezt a völgyet Áprily-völgynek hívják. A József Attila-díjas, világlátott, erdélyi származású költő a Baár-Madas Leánynevelő Intézet igazgatójaként fordult szembe 1943-ban a zsidótörvényekkel, és ekkor vonult vissza remetei magányába Szentgyörgypusztára. Az alkotást nem hagyta abba, sokat fordított is, amíg az egyre inkább elhatalmasodó vaksága engedte. 1967-ben a visegrádi temetőben helyezték örök nyugalomra.

Esztergom

Esztergomban, az Előhegyen, a kórház felett rejtőzködik egy kis verandás házikó, a XX. század irodalmi vezéralakjának, egyik legkiválóbb lírikusunknak, Babits Mihálynak a nyaralója. Először hajón érkezett Esztergomba feleségével, Török Sophie-val együtt, s a bazilika lenyűgöző látványa rögvest megérlelte bennük az elhatározást: itt lesz második otthonuk. 1924-ben jelentősebb pénzösszeghez jutottak, s ebből sikerült megvenni a kis nyári lakot, amelyet fokozatosan alakítottak át. A költő egyre súlyosabb gégerákja miatt szinte minden nyarat itt töltöttek a 30-as években, s itt született a betegség ihlette Balázsolás című vers, később a Jónás könyve is. A házikó valóságos zarándokhellyé vált. Az itt megforduló hírességek a verandán talható falon aláírásukkal igazolták látogatásukat. Ez a fal ma felbecsülhetetlen értékű művelődéstörténeti emlék.
1941-ben innen kellett hirtelen visszatérnie Budára: a betegség nem engedte Babitsnak, hogy a "nagy csigával", a bazilikával szembeni hegyen hunyja le szemét.
Kései utódai közül gyakori vendége a városnak Csoóri Sándor, a világszerte ismert költő és műfordító, akinek szintén nyaralója van itt.

Vác

Vácott is gyakran fordultak meg a múlt század végén és századunkban jeles művészeink, költőink és íróink. Sokuknak ihletadóul is szolgált. Mikszáth Kálmán sokszor keresztülutazott rajta, és több váci témát is feldolgozott, de Jósika Miklós, Jókai Mór, Arany János, Eötvös Károly és Krúdy Gyula is gyakorta felkereste a várost, és irodalmi alkotásokban is megörökítette itteni élményeit. Érdekes történet fűződik a város és Herczeg Ferenc (1863-1954) kapcsolatához. A XX. század első felének egyik legnépszerűbb írója sikeres pályafutását a váci államfogháznak köszönheti, ugyanis egy halálos végű párbajt követően elítélték és a fenti váci "kulturintézménybe" került rabként. Itt írta meg a Fenn és lenn című, 1890-ben megjelent regényét, amellyel pályadíjat nyert, és megalapozta későbbi karrierjét. Az író 1905-ben a városba költözött, és három évig itt élt az Ilona utcában.

1899-1900-ban a piaristáknál volt novícius Juhász Gyula (1883-1937), a későbbi jeles költő. Itteni élményeit és a rendből történt kilépését írja le A tékozló fiú című elbeszélésében.
A váci piaristáknál kezdte pályafutását az 1910-1911-es tanévben történelmet és magyart tanító Sík Sándor (1889-1963), a későbbi költő, műfordító, egyházi író és rendi tartományfőnök.
A városban töltötte a századfordulótól nyugdíjas éveit kora népszerű komikus és jellemszínésze, Kossitzky Kassay Vidor (1840-1928), Jászai Mari férje.

A XX. században több közismert személyiség, közöttük írók, költők raboskodtak politikai okok miatt a váci fegyházban, különösen sokan az 1956-os forradalmat követő megtorlás következtében. Az egyik legismertebb közülük Déry Tibor (1894-1977). Az írót 1957-ben kormányellenes föllépéséért kilenc év börtönre ítélték, amit 1960-ban felfüggesztettek, majd teljes amnesztiában részesült. Ezek alatt az évek alatt írta a G. A. úr X.-ben című regényét, majd raboskodását követően a börtönből szabadult férfi és az őt váró hűséges hitves megható történetét elmesélő Szerelem című novelláját. Az író és néhány társának kivételes szabadulása miatt rabtársai (többek között Bibó István, Göncz Árpád, Kertész Dezső, Litván György, Mérei Ferenc) börtönsztrájkba kezdtek, aminek felszámolását követően a váci fegyház politikai börtön jellegét is megszüntették.

Verőce

Verőce, a kedvelt nyaralófalu századunkban sok híres művész pihenő- vagy lakóhelyéül szolgált. Itt töltötte nyarait Karinthy Frigyes (1887-1938) író, költő is, s ennek emlékét a Nógrádverőcei legenda című írásában is megörökítette.
Kodolányi János (1899-1969) író is lakott a településen. Itteni élményeit Visszapillantó tükör című, 1968-ban megjelent önéletrajzi regényéből ismerhetjük meg.

Verőce, a kedvelt nyaralófalu századunkban sok híres művész pihenő- vagy lakóhelyéül szolgált. Itt töltötte nyarait Karinthy Frigyes (1887-1938) író, költő is, s ennek emlékét a Nógrádverőcei legenda című írásában is megörökítette.
Kodolányi János (1899-1969) író is lakott a településen. Itteni élményeit Visszapillantó tükör című, 1968-ban megjelent önéletrajzi regényéből ismerhetjük meg.