A 19. századi művészek kialakították saját életképeiket, mint az orosz realisták, a peredvizsnyikek, majd a két háború között dolgozó ún. Szocialista Művészek is életképekbe foglalták a szegényemberek sorsát. Az életkép utolsó virágkorát a szocreál hozta meg. A szocreál realizmusa hamis idealizált valóságot, a hatalom által látni kívánt, nem létező valóságot rajzolt meg. A szocreál hamisságára reagálva, a ’70-es években kialakult egy nem hivatalos életképtípus is Méhes László, Kocsis Imre, Marosvári György, Fehér László, Nyári István és Bernáth/y Sándor életművében. Életképeik nemcsak a hivatalos művészet hazug voltára mutattak rá, hanem a kor silány valóságára is. Adorján Attila is emberi viszonyokban rögzíti a kor életérzését, tehát művészettörténeti értelemben életképeket fest. Képei sajátosan kötődnek a szocreálhoz és az azt kritizáló hiperrealizmushoz is. A szocreállal annyiban rokon, hogy az is és ez is nem létező, hamis valóságból táplálkozik. Adorján számára már nem a Központi, hanem a Hollywoodi “Bizottság” írja a forgatókönyvet: a szappanoperák virtuális álomvilágát, amit valódi emberek kezdenek utánozni. A szocreál festészet idealizálta a silány valóságot, Adorján pedig a média hamis képét, a virtuális valóság képanyagát tekinti élményanyagnak. A hiperrealizmussal viszont a stilisztikán túl, annak véleményformáló, kritikai hangütésre is módja van.
(részlet, Bárdosi József: Tulajdonságok nélküli művészet. Bp., 2005, 141-144)
A tárlaton Adorján Attila képei mellett a múzeum gyűjteményében őrzött Hincz Gyula 1950-es években készült képeit is láthatja a közönség.
Rendező: Bárdosi József, művészettörténész
|
| Rendezvényszervezo: | Bárdosi József | | Helyszín: | Vác - Március 15. tér 19. TRAGOR IGNÁC MÚZEUM | | Telefon: | 27/ 500 750, 27/ 305 988 |
|
|