kulturális
2002. november 19.
Aszódi Evangélikus Gimnázium
Bár eredetileg 480 tanulóra tervezték, ma már csaknem 600 gyermek tanul az aszódi Evangélikus Gimnáziumban. Mindez arra sarkallta az iskola vezetőit, hogy újabb tantermeket alakítsanak ki az épületben. Az iskola a saját költségvetéséből finanszírozott bővítés mellett új kollégium építését is tervezi. Az új kollégium különálló épületben kapna helyet, ám kiszolgáló egységei csatlakoznának a főépülethez, és ez mindenképpen olcsóbbá tenné az építést. A 2002-es árakon számolva mintegy nettó 80 millió forintba kerülő – ebből nettó 60 milliót kellene az Országos Evangélikus Egyháznak biztosítania, 20 milliót az iskola költségvetéséből teremtenék elő – kétszintes épület 65 diák elszállásolását tenné lehetővé, illetve három újabb tanári szolgálati lakás is kialakítható volna. Építkezés jelenleg is folyik a gimnázium területén. Folyik a főépület egyik szárnya tetőterének részleges beépítése, költségeit teljes egészében az intézmény költségvetéséből fedezik. A 18 millió forintos fejlesztés eredményeként november közepére öt új-kis alapterületű szaktanteremmel bővül az iskola. A kollégiumról még ebben a hónapban dönt a fenntartó egyház.